Skatch - a blog

A sarok egy olyan hely ahova az ember félredobálja a felesleges dolgokat, majd később megtalálva jót szórakozik rajta, elgondolkodik, vagy éppen megkönnyebbűl, hogy megtalálta, amit keresett.... Nos ez az én sarkam, ahova olyan értékeket teszek, amit csak bizalmasaim, vagy a kíváncsi megértő emberek értenek meg. És ez a jó az egészben. Hogy nem mondom senkinek, és mégis mindenkinek mondom.

Friss topikok

2009.09.20. 10:08 Skatch

A Szürke Hétköznapok (Szeptember 1-től napjainkig :P)

Szinte az összes barátom megszenvedett az új osztályába való beilleszkedésbe, köztük énis, és mind azt valljuk, hogy legszívesebben újrajárnánk az általános felső tagozatát. De ha jobban belegondolunk, mind rájövünk hogy jó helyre kerültünk. És ez az első pár iskolanap összekovácsolta a barátságunkat matyival. Eddig is jól megvoltunk, meg ha kimentünk akk szinte csak vele, de ezalatt a pár hét alatt belekeveredtem matyinak hála egy olyan társaságba, amire egy életen át emlékezni fogok. Gondolok itt matyira, teóra, katára, meg még egykét emberre, de javarészt így négyesbe mászkálunk. És csak annyit tudok mondani róluk, hogy nagyon kedves, odafigyelő, és érdekes társaság. Néha úgy érzem,  hogy nem illek be közéjük, aztán végiggondolva az egészet rájövök, hogy mostmár eljutottunk odáig, hogy nélkülem nem teljes a csapat. :] 
  És ha mindjárt iskolanapokról beszélek nem hanyagolhatom el az osztálytársak ismertetését sem. Elsőképp ragadnám ki ebböl az egynemü masszából Gábort, a nagy skint, akitől már egy pár csbcs-t begyüjtöttem, és mellesleg a leglelkesebb olvasója a blogomnak. Ezt a következtetést abbol vontam le, hogy állandóan zaklat, hogy irjak már blogba bejegyzést. Másodikként emelném ki Bencét, a visszahúzódó titkon rockergyereket, aki mindig jó társaság a menzán, másik bence haverjával együtt. Következőként Hopájlóról beszélnék, a rettenthetetlen sárkányhajósról, aki mellett nem lehet úgy elmenni hogy egy jó szót ne szólna. és még egykét embert csak névről említenék, mint pl csabit, aki szintén skinhead, és simsonnal jár be tolnáról, vagy takácsot, az osztály rasszista rockerét, bár mondjuk én ennek még nem láttam jelét, vagy waltert, az osztály dezodor ellátóját, de ottvan még csoga, és még sorolhatnám az embereket egész 30-ig. Jó társaság, és ebben a társaságban én vagyok a "kocka" (náluk nem stréber van hanem kocka). Amugy azt a tényt még közölném, hogy az osztályban a 30 ember 19 településen oszlik meg. Egyszóval reggelente az osztály nagyrésze a buszmegállóban gyülemlik fel, az iskola elött.
  És most nézzük meg az eseményeket, amik azóta történtek. Matyival szinte hagyománnyá vált a középsulis hétvégék cím alatt a rendszeres hétvégi Eldo, és Tesco látogatások, bár az utóbbi napok hatására megfogadtam hogy NEM ISZOK TÖBBÉ! Erre persze a banda válasza az volt hogy ez kb 2 hétig fog tartani. Hát, remélem hogy nem, több okból is kofolyólag, amit nem részletezek. Másik hagyomány, vagy inkább mondjuk úgy hogy a törzshelyünk az ifi park, amit minden szabadnap, mikor összegyűlik a társaság, rendszerint meglátogatunk. Az még kimaradt az augusztus végén történtek és a mai szeptember 20.a közt, hogy katával "kibékültünk" és azóta megint jóban lettünk. Azóta már mindenki elkapott valami fertőzést kivétel matyi, mint például kata betegsége, amit valószinüleg tőlem kapott el, vagy teo kalicivírusa, amire a legjobb megoldás a jó öreg faragott háztartási keksz, 5-10 kilós kiszerelésben. Matyi nem, ő totál tiszta, és egészséges mint aaa, aaaa...... a makk. :D. Közben a zenei stílusom megint változott, és kicsit elmozdult a metálon át az alternatív műfajokig, majd vissza az amcsi pankhoz. Amik még nagy események voltak, és blogbejegyzés lehetett volna belőlük, csak nem volt kedvem, azok pl a Hidasi bányásznapok, ahol sikeresen elhagytam a mobilom, és beleáztattam az igazolványaimat az egyik hazafele tartó buszjárat felmosóvödrébe. Érdekes este volt, és itt megismertem meg a régen "elfelejtett" hidasi rokonomat, Rebit. Megjelentünk a szüreti fesztiválon is szekszárdon, ahol volt egy nagyon tartalmas, és fárasztó esténk, és ha lehetne újra átélném, de nemcsinálnék semmitse másképp, mert így volt jó ahogy volt. Nos hát kb. most csak ennyit tudok írni, mivel az iskolai szürke hétköznapokat csak a hétvégi kimenetelek, és a barátok tudják beszínezni, és ez az amitől színes és szép az élet.

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://marku.blog.hu/api/trackback/id/tr411394085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foglaltazAve 2009.09.20. 14:59:14

középsulis 7vége örök fav(Y):D és igen már a csapat része lettél... többek nagy csalódására khmm xD

Skatch 2009.09.21. 07:45:43

Kössz az értékes kommentet matyi :D és kiváncsi lennék ki(k)nek a csalódására ^.^

hosi 2009.12.29. 00:15:18

mér GMébort írtál méénem hosit te qki!:D:D::D
süti beállítások módosítása